Egyébként pedig.

Beteg dolog-e egy Tapsi Hapsi epizód első képsorait nézve azon töprengeni, mennyire volt hatással a készítőkre Szergej Mihajlovics Ejzenstejn munkássága?

És az beteg dolog-e, hogy néha kifejezetten ócska kis popdalok hallgatása tud a legjobban ellazítani?

Azt hiszem, lassan eltompul az ember, ha valahol fellángoló harcokról szól. Megéltünk már ijesztőbb időket is, amikor például a szomszédunkban, Jugoszláviában törtek ki harcok. Most pedig ott tartunk, hogy persze a fiatalabbak azt sem tudják, mi az a Jugoszlávia. Jópáran járkálunk ki Horvátországba, és nem gondolunk arra, hogy pár éve ott még lövöldöztek. Akkor jutott ez az eszembe legutóbb, amikor egy, a harcok alatt lelőtt szerb vadászgép roncsánál merültünk.

Persze én voltam már Tunéziában is, gyakran járok Egyiptomba is, így aztán elmondhatom, egy picikét beleláttam az ottani viszonyokba. Nyilván igazán nem érhetem meg, mi van az ottaniak fejében, mint ahogy ők sem értenék meg, mi izgat engem itt Magyarországon. Azt viszont meg tudom érteni, hogy sok ember van, akinek nincs mit veszítenie, ezért akár a csetepatéktól sem riad meg. Mivel Egyiptom "hazai pálya", féltünk attól, hogy eldurvul a helyzet, de a diktátor (aki azért összességében tényleg sokat tett az országért, viszont csodára nem volt, nem lehetett képes) meghátrált és átadta a hatalmat. Azokban a napokban sokat gondolkodtunk azon, van-e tanulsága ennek a számunkra, és persze eltűnődtünk volna, mi lett volna, ha... 

Nos, ez utóbbira nagyjából választ is kaptunk Líbiában. Van elkeseredett tömeg is, diktátor is, hadsereg is. Csak most a nagyvezér nem volt hajlandó eltűnni a nyilván nem kevés összelopkodott vagyonával. És most lőnek. És ahogy várni lehetett, már külföldiek is lőnek. Értékelni, átlátni, a jövőt kiszámítani nálam nagyobb emberek sem tudják, szóval én sem okoskodok arról, jó-e ez így, és ez volt-e a legjobb megoldás. Csak a tényt rögzítem.

No meg persze azt a különös tényt, hogy ennek a kis harcnak több áldozata lesz, mint az évszázad földrengésének a zsúfolt Japánban. Azért még mindig az emberiség az úr, mi vagyunk a legnagyobb hatással a világra? Költői kérdés, persze.